2019. október 17., csütörtök

Az új Mása

Nemrégiben vettem ezt a triciklis Mását. Neki újfajta arca és teste van, de csak ez az egyetlen példány volt a polcon, a régiből viszont még akadt néhány.

Nagyon örültem, hogy meg tudtam szerezni. Szerintem, igazán cuki ezekkel a kis fogakkal, felül 2, alul 4.
Az alábbi képeken látható a testkülönbség is a régi és az új Mása között. (A triciklisek mind hajlítható lábúak! Ezért is volt rá szükségem.)


Járgánnyal:
Sokat gondolkodtam, hagyjam-e meg így a haját eredetiben, vagy cseréljem-e le. Végül az áthajazás mellett döntöttem. Először vörösre akartam, mondván, hogy ehhez a szeplős, csibész archoz tökéletes lenne, majdhogynem, mint Harisnyás Pippi, de mivel sokára tudtam volna vörös hajat beszerezni, így a meglévő szürkét használtam fel. Ettől szinte megöregedett a kis Mása, megőszült. Viszont, imádom. Vonzódom ezekhez a hideg színekhez, ahogyan a világ hidegebb helyeihez is. Lehet azért, mert téli születésű vagyok... passz, de nem is lényeges.


Ha sikerül vennem másik ilyen Mását, akkor talán majd lesz vörösben is, bár ezt nem tudom biztosra mondani. Remélem, azért tetszik így szürkén Nektek is! ;-)

6 megjegyzés:

  1. Meglepően más az egész karakter, de nekem bájos. Ügyes vagy. Drukkolok hogy sikerüljön a vörös kivitelezés is.

    VálaszTörlés
  2. Tetszik! Különleges lett! A ruháját imádom! Ha ránézek az jut eszembe, hogy valami átok ül rajta, de majd egyszer jön valaki, aki megtöri az átkot és egy gyönyörű lány lesz belőle.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó sztori!!! ;-) Azért ez sajna nem így lesz, de ráéreztél a misztikus vonalra, amit szeretnék belevinni! Sőt, ezzel az átok dologgal most meg is fogtál, tetszik az ötlet!!

      Törlés
  3. Ha hiszed ha nem, engem a Mása kicsit megijeszt XD De nagyon cuki az a téli szerkó! Gondolom te készítetted, nagyon jól néz ki :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abszolút elhiszem, annál is inkább, mert engem is egy kicsit, főleg ez a fogas verzió!!! :-D Amikor először megláttam bemutató képeken (azok színes hajúak), azt mondtam magamban, hogy ez annyira csúnya, hogy nem fogják tudni eladni, és fújjj, kell a fenének... :-D De aztán, ahogy alakul ki bennem velük ez a misztikus elgondolás, valahogy annyira beleillett ez a furcsa arc, hogy totál beleszerettem!!! Kb. mindet megvenném!!! Le kéne vadásznom a bohócot és a kerti törpét is, amíg még lehet kapni, de majd meglátom mi lesz.
      A ruhákat igen, én csináltam, köszi a dicséretet! ;-) Eredetileg a sapka Cerise Hood-é volt, a sálat fogalmam sincs melyik babához kötöttem, de az is Másáé lett. A csizmával rendesen megszenvedtem. Nem szeretem ezt az elől varrós verziót, mert olyan, mint valami patás állat lába, de végül is jól megfér Másám erdei stílusához, ezért így már megbarátkoztam vele teljesen. :-)

      Törlés